top of page

Pataki Virág | tanári portré

Hogyan, miért lettél angoltanár?

Olyan családba születtem, ahol több generációra visszamenőleg szinte mindenki tanár. Ezt a mintát láttam magam előtt, gyerekkorom egyik kedvenc játéka is a tanárosdi volt. De az egyetemre nem ezzel a céllal jelentkeztem, egyszerűen szerettem a nyelveket (ahogy sok minden mást is), bölcsésznek készültem, és ma is részben fordítóként dolgozom. Aztán a tanítás mégis megtalált, és soha nem bántam meg, hogy végül ezt a pályát választottam.

 

Mit szeretsz a legjobban a tanításban?

Hogy a magam ura vagyok. Bizonyos keretek között, persze, de én döntöm el, mit és hogyan csinálok. Alkatilag is nekem való ez a munka, pont annyi exhibicionizmust és kreativitást kíván az embertől, amennyire én még képes vagyok, és amit még szeretek. És persze nagyon hálás dolog azt látni, amikor valaki a szemed láttára fejlődik és ér el valamit, ami számára fontos.

 

Tudjuk rólad, hogy szeretsz kertészkedni. Megosztanád velünk, melyik zöldség a kedvenced?

Nagyon lelkes, de abszolút kezdő kertész vagyok: két éve van egy ágyásom a Szélrózsa közösségi kertben a püspökmajori lakótelepen. Teljesen magával ragadott ez a dolog, és a tanítványaimat sem kíméltem, a mángoldot (chard) is meg kellett tanulniuk angolul. Íme még néhány kedvenc: turnip, cymling, sorrel, beetroot, parsnip, dill, etc.

 

Mit tanácsolsz hallgatóinknak, hogy az English Center intenzív tanfolyamok mellett mit tehetnének még azért, hogy gyorsan megtanuljanak angolul?

Olvassanak minél többet, nézzenek filmet, sorozatokat! Legyen az angol természetes része a mindennapjaiknak, élvezet és nem feladat!

A Szentendre English Centerben kiváló angoltanárok tanítanak, mind képzett, tapasztalt, jól felkészült szakemberek.

bottom of page